|
EgyenlÅ‘re még csak angol nyelven, de fontos könyv jelent meg nemrég John Perkins tollából, "Confessions of an Economic Hit Man" cÃmmel. ("Egy menÅ‘ közgazdász vallomásai", /rossz fordÃtás: a hit man bérgyilkost jelent, infinit/ ISBN: 1-57675-301-8) Önéletrajzi Ãrásról van szó, amiben a szerzÅ‘ arról számol be, miként szakÃtott azon szerepével, hogy készséggel kiszolgálja a globális imperializmust, és hogyan vált az elnyomott emberek jogainak szenvedélyes ügyvédjévé.
Perkins története megvilágÃtja, ténylegesen milyen messzire is mentek kollégáival, akik "menÅ‘ közgazdászoknak" nevezték magukat. Elmagyarázza például, miként segÃtett titkos tervek kivitelezésében, amelyek folytán fejlÅ‘dÅ‘ országokat adósságcsapdába manÅ‘vereztek ahhoz, hogy megnyÃljanak a "globális impérium" politikai, gazdasági és katonai tervei elÅ‘tt, és azok elÅ‘tt hajtsanak fejet.
http://www.szmm.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=580
Perkinst 1971-ben, 26 évesen, titkon szerzÅ‘dtették az amerikai NSA (National Security Agency, Nemzetbiztonsági Ügynökség) tartományába, és egy nemzetközi tanácsadó vállalattól, a Chas. T. MaintÅ‘l kapta fizetését. MegbÃzatásánál fogva beutazta a fél világot: járt Indonéziában, Panamában, Ecuadorban, Kolumbiában, Szaúd-Arábiában, Iránban és sok más stratégiai fontosságú országban. Az volt a feladata, hogy manipulált, látszólag tudományosan megalapozott tanulmányokkal házaljon, amelyek gazdasági irányvonalakat és prognózisokat tartalmaztak. AmÃg azt állÃtotta, hogy a szegénység ellen harcol, olyan politikai változásokat kellett beindÃtania, amelyek US-amerikai és más nemzetközi nagyvállaltok érdekeinek kedveztek. (Ebben az értelemben Perkins "korporatokráciáról" beszél, ami alatt kormányok, bankok és vállalatok hármasfogatának uralmát érti.) Perkins szerint ennek eredményeképpen lázadt fel sok nép az USA ellen, és végül - többek között - ez torkollott a szeptember 11-i eseményekbe.
Perkins története megvilágÃtja, ténylegesen milyen messzire is mentek kollégáival, akik "menÅ‘ közgazdászoknak" nevezték magukat. Elmagyarázza például, miként segÃtett titkos tervek kivitelezésében, amelyek folytán fejlÅ‘dÅ‘ országokat adósságcsapdába manÅ‘vereztek ahhoz, hogy megnyÃljanak a "globális impérium" politikai, gazdasági és katonai tervei elÅ‘tt, és azok elÅ‘tt hajtsanak fejet. Azt is elbeszéli, hogyan terelték vissza Szaúd-Arábiából olajdollárok milliárdjait az USA gazdaságába. Perkins feltárja azokat a rejtett mechanizmusokat, amelyeket a világméretű kontroll gyakorol. Szemlélteti a közelmúlt drámai eseményeinek hátterét, Ãgy például a perzsa sah trónfosztását, az ecuádori elnök, Jaime Roldós 1981 május 24-én, úgymint a panamai elnök, Omar Torrijos 1981 július 31-én bekövetkezett halálát. Felfedi az amerikaiak 1989 december 20-án történt panamai bevonulásának, és az 1991-es iraki invázió hátterét.
"Economic Hit Men" (EHM) alatt azokat a gazdagon fizetett profikat értjük, akik a világ népeit dollárbilliókkal károsÃtják meg. Åk azok, akik a Világbank és az amerikai U. S. Agency for Internatinal Development (USAID, amerikai Nemzetközi Gazdasági Segély) pénzeit átrepÃtik az óriásvállalatok és néhány gazdag család számlájára, akik földünk természeti tartalékait uralják. Eszközeik között szerepel a hamisÃtott pénzügyi beszámoló, a manipulált választás, a megvesztegetés, a zsarolás, a szex és a gyilkosság. A régrÅ‘l ismert hatalomra töréssel játszadoznak, ami a mai idÅ‘k globalizált világában immár iszonyű méreteket ölt.
Perkinst 1971-ben, miután felvették az NSA-ba, célzatosan ilyen gazdasági szélhámossá képezték ki. Feladatai között szerepeltek a következÅ‘k: "ElÅ‘ször is óriási nemzetközi hiteleket kellett igazolnia, amelyek segÃtségével fejlÅ‘dÅ‘ országok nagyméretű műszaki és más épÃtkezésekbe bocsátkoztak, ahol a felvett pénzeket Mainnek és más amerikai társaságoknak utalták vissza. Ilyenek voltak Bechtel, Halliburton, Stone & Webster, úgymint Brown & Root. Másodszor azzal kellett törÅ‘dnie, hogy a hitelt igénylÅ‘ országok váljanak fizetésképtelenné. (Persze, azt követÅ‘en, hogy Maint és a többi amerikai vállalatot kielégÃtették. Ennek folytán függÅ‘ségbe kerültek hitelelezÅ‘iktÅ‘l, és Ãgy már nem tudtak ellenállni azoknak a követeléseknek, amelyek katonai támaszpontokra, az ENSZ-en belüli szavazatokra, az olajra és más források megszerzésére irányultak.
Itt van mondjuk Ecuádor példája. Az ilyen politika eredménye képpen Ecuádor ma sokkal rosszabbul áll, mint annak elÅ‘tte, mielÅ‘tt még megismerkedhetett volna ezek által a gazdasági szélhámosok által beharangozott áldással, ami korszerű gazdaságot, bankgazdálkodást és technikát Ãgért. 1970 óta Ecuádorban a hivatalosan megvallott szegénység 50 %-ról 70 %-ra szökött fel, a munkanélküliség 15-rÅ‘l 70-re, az államadósság pedig 240 millió dollárról 16 milliárd dollárra. Ugyanakkor a lakosság szegényebbik része 20 % helyett már csak 6 %-ban részesedik a nemzeti javakból. Ecuádor ezzel nem áll egyedül. Majdnem minden ország, ami a gazdasági közvetÃtÅ‘k jóvoltából a világuralom szárnyai alá került, hasonló kárt szenvedett. A fejlÅ‘dÅ‘ országok adóssága felszökött 2.5 billió dollárra, az ezt terhelÅ‘ kamatfizetés pedig (2004-ben) elérte az évi 375 milliárd dollárt. Ez többre rúg, mint a fejlÅ‘dÅ‘ országokban egészségügyre és az oktatásra szánt öszzeg, és 20-szor annyi, mint amennyit ugyanezek az országok fejlesztési támogatásként kapnak.
Modern értelemben vett "kifinomultságról" van szó, amikor egy olyan világbirodalom jön létre, ami mellett elbújhatnak a római légiók, a spanyol hódÃtók és a 18.-19. századi európai gyarmatosÃtó hatalmak. A gazdasági tanácsadók csalafinták, tanultak a történelembÅ‘l. Nem viselnek páncélt, vagy más ruhát, ami felhÃvná rájuk a figyelmet. Az olyan országokban, mint Ecuádor, Nigéria, vagy Indonézia, úgy öltözködnek, mint egy helyi tanár vagy kereskedÅ‘. Washingtonban és Párizsban úgy néznek ki, mint valami hivatalnok, vagy banktisztviselÅ‘. Úgy tetszik, szerények és normálisak. Megnézegetik a projekteket, szédelegnek az elszegényedett falvakban. Önzetlenséget hirdetnek, és elÅ‘adják a helyi újságnak, hogy Å‘k milyen csodálatos emberi dolgokat cselekszenek. Kormányüléseken kiteregetik a konferencia asztalán tabelláikat és számvetéseiket, pénzügyi képzeteiket. A Harvardon, a Közgazdasági Intézeten a makroökonómia csodáját tanÃtják. NyÃlvánosan Ãgy lépnek fel, Ãgy aratnak elismerést. Ãgy működik a rendszer. Nem kell külön illegális üzletbe piszkálniuk, mert a rendszer egésze linkségen alapul. Mert a rendszer maga - per definitionem, vagyis név szerint - legális.
De akkor hol durvulhat el a dolog? Ott, ahol - és itt egy fontos határ - csÅ‘döt mond a tudományuk. Akkor egy náluknál is durvább tÃpusú ember lép szÃnre, akit a mi gazdasági szakembereink "sakálnak" hÃvnak. Å egyenesági leszármazottja a régi hierarchiának. Ezek a sakálok mindig itt vannak, lapulnak a háttérben. Ha Å‘k szÃnre lépnek, államfÅ‘k dÅ‘lnek le a trónról, vagy halnak meg véres "balesetek" áldazataként. Ha pedig ezek a sakálok sem hoznak eredményt, jöhet a hagyományos módszer. Be lehet vetni a fiatal amerikaiakat, akik ölnek és halnak.
Az ecuádori olajmezÅ‘k kiaknázása a hatvanas évek óta elprédálta a nemzeti erÅ‘forrásokat, amikor egy vékony, felsÅ‘ réteg, az ország családjai a bankok kezére játszottak. Az olajjal kapcsolatos Ãgéretek fejében hatalmas kölcsönöket terheltek az országukra. Ekkor Jaime Roldós-t, egy egyetemi tanárt és ügyvédet választották meg 1979-ben Ecuádor elnökévé, mert hitt a szegény emberek jogában, és a politikus azon kötelességében, hogy az ország kincseit bölcsen használja fel. Nem volt kommunista, csak kiállt a mellett a jog mellett, hogy országa maga dönthet sorsa felÅ‘l. Se a Szovjetunióval nem volt szerzÅ‘dve, se KÃnával. Még a Szocialista Internacionálé tagja sem volt, mint Allende. Amerikaellenes sem volt, csak nemzeti és korrekt.
1981 elején Roldós kormánya formálisan Ecuador kongresszusa elé terjesztette a szénhidrogén törvényt. Ha ezt a törvényt alkalmazták volna, akkor ez új korszakot jelentett volna az ország olajtársaságaival tartott viszonyt illetÅ‘en. Ez a törvény több szempontból forradalminak, sÅ‘t: radikálisnak számÃtott. Befolyást gyakorolhatott volna Ecuádor határain túl Latin-Amerika térségeire és az egész világra. Alig pár héttel a törvény felterjesztését követÅ‘en Roldós egy helikopterbaleset áldozataként 1981 május 21-én meghalt. Perkins szerint biztos, hogy nem volt baleset. Minden jel arra mutat, hogy egy, a CIA által rendezett merényletrÅ‘l van szó. Teljesen leplezetlenül lett kivitelezve, üzenetképpen a világ számára. Ezt hogy értsük? Úgy, hogy a világhatalom esélyt sem ad arra, hogy Roldós példáját a világ szabadságszeretÅ‘ népei követhessék.
Vagy vegyük Panama példáját, ami még szembeszökÅ‘bb. Annak ellenére, hogy a csatorna jelentÅ‘sége a növekvÅ‘ méretű hajók miatt visszaesett, és Panama nem rendelkezik komolyabb természeti kincsekkel, mégsem tűrték, hogy a két millió lakosú ország demokratikus alapon önnön kezébe vegye sorsa irányÃtását. Omar Torrijós elnököt megölték, mert vissza akarta szorÃtani a korporatokrácia befolyását, amiben példát mutatott Equadornak és Venezuelának. Az a demokratikus folyamat, amit Roldós, Torrijós és mások kezdeményeztek, népeik számára túl sok hatalmat biztosÃtott volna a globális birodalommal szemben. Ezért kellett mindkét elnöknek meghalnia, az általuk indÃtott kezdeményezéseket pedig leállÃtották.
Három évtizeden keresztül férfiak és nÅ‘k ezrei vették ki a részüket abból, hogy Ecuadort mai siralmas helyzetébe sodorják. Amint Perkins is, sokan tisztában voltak vele, mit cselekszenek. Többségük mégis ellátta azokat a feladatokat, amelyeket rájuk bÃztak a gazdaságon és technológián belül, azt, amire Å‘ket egyetemi tanulmányaik során felkészÃtették. Vagy követték azt a példát, amit Perkins is gyakorolt azzal, hogy nagyravágyással példát mutattak, és egyrészt jutalmakkal, másrészt büntetésekkel tudatosan fenntartották a rendszert. Megvesztegették Å‘ket költségek megtérÃtésével, jutalmak kifizetésével, nyugdÃjakkal és biztosÃtási nyereményekkel. Éreztették velük azt a nyomást, amit a társadalmi osztályokon belüli érvényesülés gyakorol. Ha jót akarnak, tartsák csak szemelÅ‘tt gyermekeik jövÅ‘jét, Ãgy például az iskoláztatás terén.
Végül is a globális hatalom - Perkins szerint - javarészt azon a tényen alapszik, hogy a dollár uralja a világ pénzpiacát. Ennél fogva az USA teljesen tudatosan adhat kölcsönt az olyan országoknak, mint Ecuador, még ha azok a hitelt nem is fizetik vissza. Nem is akarja, hogy visszafizessék, hiszen nevezett országokban éppen ezen alapszik az USA által gyakorolt hatalom. Normális körülmények között az USA veszélyes játékot folytatna, ha saját forrásait gyengÃtené, hiszen egyetlen hitelezÅ‘ sem engedheti meg magának azt, hogy túl sok pénzrÅ‘l mondjon le, ha azt nem lehet behajtani. Csakhogy nem élünk normális viszonyok között. Az USA olyan pénzt nyomtat, aminek nincs arany fedezete. Pénzének valójában nincs más fedezete, mint a világ az amerikai gazdaságba fektetett általános hite. Ebben a pakliban benne van az is, hogy a "remény" az amerikaiak azon képességére épÃt, miszerint képes a világhatalom erejével és tartalékaival úgy gazdálkodni, hogy az elÅ‘nyére (illetve: minden befektetÅ‘ elÅ‘nyére, a szerk.) váljék.
AmÃg a világ elfogadja sztandard valutaként a dollárt, addig a korporatokrácia számára nem jelent komoly akadályt az USA óriási államadóssága. Ha viszont egy új valuta lép szÃnre, ami a dollárt ledönti a trónról, és ha az USA néhány nagyobb hitelezÅ‘je, mint pl. Japán és KÃna az adósságok visszafizetését követeli, máris megváltozik a kép. Akkor ugyanis az USA nyomban válságos helyzetbe kerül. Perkins véleménye szerint a globális imperializmusnak átfogó értelemben velünk, magunkkal van dolga. Ez az oka annak, hogy nehezünkre esik vele foglalkozni. Inkább hiszünk a mÃtoszban, hogy az emberi, szociális fejlÅ‘désben az elmúlt párezer év finomra csiszolta a gazdasági rendszerünket, mintsem szembenézzünk azzal a ténnyel, hogy egyszerűen csak bedÅ‘ltünk egy hamis elgondolásnak, és ezt a felismerést elfogadjuk. Elhitettük magunkkal, hogy minden gazdasági növekedés használ az emberiségnek, és hogy minél nagyobb a növekedés, annál jobban megoszlik a haszna. Még azt is bebeszéltük magunknak, hogy ennek a felfogásnak végül is érvénnyel bÃró erkölcsi ereje van. Azokat az embereket, akik ezt a növekedést felfűtik, dÃcsérni és jutalmazni kell, miközben azokat az embereket, akik csak távolról figyelik ezt a folyamatot, legfeljebb használni kell.
Kényelmes dolog lenne, ha mindezekért holmi összeesküvést tennénk felelőssé. de Perkins szerint ezt nem tehetjük. Ez az impérium a bankok, nagyvállaltok és a bürokrácia ( együtt: korporatokrácia) hathatós működésétől függ, de ezt mégsem nevezhetjük összesküvésnek. Mi magunk vagyunk ez a korporatokrácia, mi működtetjük, és ez az oka annak, hogy nehezünkre esik felállni ellene és megszüntetni. Inkább csak egy oldalpillantást vetünk a homályban leselkedő összeesküvőkre, mert hiszen legtöbbünk ezekben a bankokban, vállalatokban és hivatalokbban dolgozik, és legalább is ilyen, vagy olyan módon függ azoktól a szolgáltatásoktól, amiket azok rendelkezésre bocsátanak.
Perkins a mai helyzetet azzal hasonlÃtja össze, amikor az amerikai gyarmatokra jöttek a telepesek. Åk fittyet hánytak a merkantilizmusra, és az önállóság mellett tették le a voksot. Szembeszálltak az akkori impériummal. Mondták ugyan nekik, hogy mindenki akkor jár jól, ha erÅ‘forrásaikat a király rendelkezésére bocsátják. Åk viszont látták, hogy azzal csak a gazdagok gazdagodnak, a szegények pedig szegényednek.
Annak az emberiségnek, aki a holdon jár, aki feltör egy olyan rendszert, mint amilyen a Szovjetúnió volt, aki Nike, McDonalds és Coca Cola termékeivel, mint a haladás jelképeivel gazdagÃtja a világ szegényeit (sic!*), illetve ennek infrastruktúráját a termelés számára világszerte telepÃteni tudja, annak nem eshet nehezére megoldani a küszöbön álló gondokat. Műszaki és hálózati feltételei megvannak. Perkins szerint nincs is szükségünk másra, mint egy oktatásbéli forradalomra, ami bennünket és gyermekeinket felkészÃt arra, hogy önállóan gondolkozzunk, hogy megkérdÅ‘jelezzük az adott magyarázatokat, legyen merszünk gondolkozásban és cselekedetben meghaladni a beidegzÅ‘dött szokásokat, és szövetkezzünk másokkal arra, hogy válaszként a mai állapotokra alternatÃvákat dolgozzunk ki.
Forrás: Zeit-Fragen, 2005 február 28, Dr. Andreas Mylaeus Ãrása - 2005 március
<< Vissza |